Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Egy napom! 5.rész

2017.08.16

Egy napom! 5.rész

 

2013. 09. 14. (szombat)

 

„Reggel” komásan másztam ki az ágyból! Olyan 10 óra felé jöttem le az emeletről. Kimentem a konyhába betettem két kenyeret a pirítóba és csináltam magamnak teát. Mikor kész lett a kenyér megkentem vajjal és leültem az asztalhoz. Bekapcsoltam a konyhába lévő TV-t és kerestem valami mesét. Gyerekes? Szerintem nem. Még anyuék is szoktak  mesét nézni. Miközben ettem a reggelimet észrevettem, hogy semmi mozgolódás nincs a lakásba, az asztalon találtam egy papírt, amin ez állt: „Én és apád elmentünk vásárolni, reggelizz meg majd jövünk. Evy Altairnál van és ott is alszik. Puszi: Anyu” Kicsit összeszedtem magamat majd gyorsan rendbe raktam a lakást, hogy evvel ne legyen gondja anyunak. Befejeztem a pakolást leültem a TV elé és vártam anyuékat hogy hazajöjjenek.

-Aliz.-szólt anyu. Én kiszaladtam és kivettem a kezéből a hatalmas szatyrokat és elkezdtem kipakolni.

-Édesem…köszönöm a rendet, megfőzők. Addig foglald el magad valamivel.

-Ella. Elmegyek egy munkát megnézi két-három óra múlva jövők.-mondta apu majd adott egy csókot anyunak és elment.

-Biztos ne maradjak itt veled?-kérdeztem anyutól.

-Menjél csak legalább nyugisan megfőzők és nézem a kedvenc sorozatomat.

-Rendben akkor átmegyek a szomszédba. Bármi van hívj.-mondtam mosolyogva majd elindult Dannyhez.

-Szia öcsi.-köszöntem Dannynek aki a kanapén feküdt és focizott Playstation-ön.

-Szia.-mondta majd szó nélkül a kezembe adott egy dzsojsztik és beállította a páros játékot. Csak azért szeretek evvel játszani, mert kilehet gáncsolni a játékosokat (bár Danny szerinte őstehetség vagyok….magyarán jól játszok). Mikor vége lett a virtuális meccsnek (amit megnyertünk) bementem Martinhoz, aki éppen az asztalánál ült feldobott lábbal és gitározott.

-Szia.-köszöntem neki, majd leültem az ágyra és hallgattam, ahogyan játszik. 10 perc múlva abba hagyta letette maga mellé a gitárt és felvette a fülesét.

-Hééé.-szólem egyből és felugrottam az ágyról.

-Jah bocsi, csak töltött a játék.-mondta nevetve

-Szia Aliz.-köszönt Drake mosolyogva, intettem neki és visszaköszöntem.

-Miért nem találkoztok inkább?-kérdzetem nevetve.

-Ugyan…kimenni a szabadba? Minek ha itt is tudunk beszélni és még játszani is.-mondta nevetve Martin.

-Figyelj Drake elindult.-mondta martin majd megsimogatta a kezemet és felvette a fülesét.

-Jó játékot.-mondtam neki ő pedig bólintott egyet, kijöttem a szobájából elköszöntem Dannytől és hazamentem.

-Szia hát te?-kérdezte Anyu, mikor leültem a konyhába.

-Egyszerü a válasz….FIÚK.-mondtam nevetve, mire anyu csak bólintott egyet. Tudja miről beszélek, neki csak egy bátya van. Beszélgettem anyuval majd bementem a szobámba felöltöztem és elindult Nikihez. Elég hamar odaért, de nem is volt baj ugyanis srága Nikolett még pizsamában nyitotta ki a kaput.

-Szia.-köszöntött engem a nyakamba ugorva.

-Nagyon remélem, hogy nem kentél össze avval a nutellás croissantal.-mondtam neki mikor elhúzódott tőlem.

-Nyugi nem.-mondta moslyogva, mire én bólintottam egyet és beleharaptam a croissantba.

-Basszus. Ez nagyon finom. Honnan van?-kérdeztem miközben lehajoltam és megsimogattam Zeuszt a kutyáját.

-Corner Caffe. Reggel hozta anyu.-mondta belépve a házba.

-Akkor majd eszek kávézás közben. Remélem nem felejtetted el.-mondtam neki mmiközben ledobtam a táskámat.

-Ugyan..hogy fejthetném el azt hogy….

-Nikolett Brown.-mondtam idegesen mire ő odanyújtotta felém a croissant.

-Nem…ez most nem segít!-mondtam idegesen.

-Megigérted, hogy elkísérsz. Találkozunk Lexyvel és Millivel.

-Ohhh, és tényleg már emlékszem fel is írtam.-mondta majd beráncigált a szobájába ahova a tükörre felvolt írva rúzzsal „Aliz, Lexy, Milli Corner Caffe”.

-Istenem Niki. Hogy fogod ezt innen levakarni?-kérdeztema  fejemet fogva.

-Letudom szedni ilyen alkoholos valamivel.-mondta mosolyogva majd elkezdett turkálnia  szekrénybe.

-Aliz, itt hagytad pár ruhádat.-mondta, majd a gardróbja bal felére mutatott.

-Jó de melyik ruhámat hagytam itt?-kérdeztem fölállva a kanapéról.

-Ahjj, ezeket.-mondtam majd újra a gardrob bal oldalára mutatott.

-Na várj. Ez itt mind az én ruhám?-kérdeztem nevetve.

-Igen.-mondta mosolyogva majd tovább keresgélt. Hat polc volt tele ruhával.

-Azért az érdekelne, hogyan kerültek ide, és hogyan lehet az hogy otthon tele va a szekrényem.

-Úgy hogy ami rajtad van felsőm az az enyém.-mondtam nevetve, belenéztem a tükörbe és igaza volt. Ez tényleg az ővé.

-Neharagudj. Átveszem.-mondtam nevetve.

-Ugyan. Hagyd, így legalább bűntudat nélkül fölveszem a gatyádat.-mondta majd megára húzta a szakadt farmeromat. Fölvett hozzá egy hátul kivágott toppot a haját megséülte majd leült a tükör elé.

-Most komolyan kifested magadat?-kérdeztem nevetve, ő pedig megrázta a fejét.

-Csak szájfény.-mondta nekem mosolyogva. Elkészült felvette a napszemüvegét és elindultunk a kávézó felé. Szeptember eleje van, szóval még süt a nap hál istennek, de nemsokára meg fogunk fagyni.

-És…beszéltél már Mikeal?-kérdezte Niki.

-Miről?-kérdeztem meglepve.

-Arról ami benned zajlik éppen most.

-Nem zajlik bennem smemi.-mondtam húzva a számat.

-Áhh, értem. Akkor nem érzed rosszul magad, ha megmutatom ezt?-kérdezte Niki majd felém fordította a telefonját.

 

ez-kell-most.jpg

 

-Ez…ez mi?-kérdeztem Nikitől

-Chloé Laurent rakta fel facebookra.-mondta Niki.

-Az kicsoda?

-Nathen osztálytársa.-mondta Niki.

-Kié?

-Nathen Bell.

-Egy 10-es csaj Mikeal egy képen?-kérdeztem Nikit.

-Ahaa, jóban van a felsőbb évfolyammal.

-Jó mindegy nemérdekel.-mondtam tovább sétálva.

-Oké.-mondta Niki tovább nyomkodva a telefonját.

-De várj, együtt vannak?-kérdeztem megállva.

-Látom mennyire nem érdekel.-mondta Niki felém fordulva.

-Ahh, csak az érdekel, hogy viszonyuljak Mikehoz.-mondtam sóhajtva.

-Hát a lány azt írta a képhez, hogy „Köszönöm, hogy vagy nekem és mindig meghallgatsz”.

-Áhh értem.

-És Mike odaírta kommentbe, hogy „tudod, hogy bármikor számíthatsz rám”. Erre a lány odaírta,, hogy tudom és köszönöm Szeretlek.”. Erre Mike írta, hogy „Én is téged”.

-Hát ez remek.-mondta tovább sétálva.

-Ohh várj jött rá egy értesítés.

-Várj te ezt, hogyan kapod meg?-kérdeztem furán.

-Belájkoltam.-mondtam félénken.

-ÁRULÓ.-mondtam neki hangosan, nagyon megsértődtem ezen.

-Ohh, nem hiszed el. Holly írt a kép alá.

-Mivan?-kérdeztem megfordulva.

-Azt írta oda, hogy „gratulálok, de jobb lányt is összeszedhettél volna Mike”.

-Jézusom…ez a lány esküszöm bolond.-mondtam nevetve. Hiszen bármennyire is utálom Hollyt evvel most egyetértek.

-Újabb értesítés .-mondta Niki.

-Chloé írta „Parker takarodj a posztom alól vagy letiltalak”. Ez esküszöm jobb mint valami sorozat.-mondtam röhögve Niki, mire én is elmosolyodtam.

-Mike is írta a kép alá.-mondta mire én újra Nikire figyeltem.

-Azt írta „Holly, nem is vagyunk együtt csak barátok vagyunk, de ne bánts meg senkit”.-olvasta Niki, mire én elmosolyodtam de közben szomorú is lettem.

-Ennyi. Szerintem tovább nem fognak veszekedni.-mondta Niki majd zsebre vágta a telefonját és megölelt.

-Annyival egyszerűbb lenne ha itt lenne és nem ment volna el.-modtam Niki vállába fúrva a fejemet.

-Nem…elment itt hagyott nem érdemel meg téged. Semmenyire.

-De sokkal egyszerübb lenne. Boldog lennék.-mondtam szipogva, mire Niki megfogta a vállamat és megrángatott.

-Nézz a szemembe Aliz.-mondta nekem én pedig így tettem.

-Ha itt marad és nem megy el…akkor se lennél boldog, mert Mike ugyan úgy idejön a suliba és ugyan ez megtörtént volna, úgy hogy ő itt van.

-Nem vitatkozom veled.-mondtam majd adtam az arcára egy puszit megfogtam a kezét és elkezdtem rángatni.

-Menjünk mert elkésünk.-mondtam ő pedig bólintott egyet.

15 perc múlva odaértünk a kávézóba.

-Ott vannak.-mutatott Niki az egyik asztalhoz ahol Lexy és Milli ült.

-De ki az a srác velük?-kérdeztem.

-Nem tudom menjünk oda.-mondta Niki.

-Sziasztok!-köszöntem, mire a lányok és az ismeretlen srác is felfigyelt.

-Aliz, Niki. Sziasztok, már vártunk titeket. Mit kértek inni?-kérdezte Milli a szembeülő srácra mutatva, aki egyből felpattan ez által ellökött engem, de a kezem után kapott és visszarántott.

-Jézusom.-mondtam megijedve.

-Neharagudj. Mit kértek inni?-kérdezte tőlünk

-Kettő Latte Macchiatot szeretnénk kérni és az egyik laktózmentes tejjel legyen fahéjasan mindkettő.-Mondta Niki, majd leült belülre és elkezdte a telefonját nyomkodni.

-Ohh és látszives hozz nekem és Lexynek egy csokismuffint és egy vanilliásat.-mondta Milli.

-Ohh és négy darab nutellás croissant. Természetesen kettő-kettő.-mondta Niki magára és rám mutatva.

-Rendben azonnal hozom.-mondta és elsétált mellőlem.

-Oké. Ez kivolt?-kérdeztem leülve Lexyvel és Millivel szembe.

-Az egyik pincér. Rendeltünk és utána ideült és flörtölt Millivel.-mondta Lexy, mire Milli felhúzta a szemöldökét.

-Bár szerintem elvesztette az érdeklődését irántam, mikor beléptél.-mondta nekem.

-Uristen Milli. Nehogy már féltékeny legyél. Azt se tudjuk ki ez az ember.-mondta Niki mérgesen majd olalba lökött felemelte a telefonját és csinált egy képet.

-Milli, én nem akarok tőle semmit, ha tetszik neked hajrá. Van nekem elég gondom.-modtam nevetve és ebben a pillanatban a pincér visszatért egy megpakolt számlával.

-Mosoly.-mondta Niki mire Lexy, Milli és én is felnéztünk mosolyogva de a pincérünk ijedt arcot vágott.

-Ahjj, hogy hívnak?-kérdezte Niki a pincértől.

-Tim vagyok.-mondta félénken.

-Akkor Tim. Újra elkiáltom magam hogy „mosoly” és akkor te csábosan a kamerába nézel és mosolyogsz. Oké?-kérdezte Niki őt, Tim pedig csak bólintott. Én nevetve Niki felé fordultam és hallkan mondtam hogy „bolond vagy”.

-Na akkor. Mosoly.-kiáltotta el magát mire most már mindenki, még a pincérünk is elmosolyodott.

-És akkor ez megy ki Instagrammra. #Aliz #Lexy #Milli #Tim #CornerCaffe #Barátok #Kávézás #Nutellás croissant.

-Mi a teljes neved?-kérdezte Niki nyugodtan.

-Tim Muller.-mondta Tim félénken.

-Oké. Cuki avgyok és bekövettelek, kövess vissza. És akkor ott megtalálod ezt a két szépséget is.-mondta rám és Millire mutatva.

-Lexynek van lovagja őt hagyd.-mondta Niki majd Lexyre nézett.

-Mizu Dannyvel?

-Itt vannak a rendelések.-mondta Tim letett mindent az asztalra.

-És itt a számla is, majd szóljatok, ha még kellene valami.-mondta majd elviharzott.

-Semmi különös. Megvagyunk jól vagyunk, ma nálam alszik.

-Tényleg? Nme is mondta, pedig délelőtt együtt voltunk.-mondtam Lexynek.

-Dee, ma ott alszik úgyhogy jó esték lesz.-mondta mire én elhúztam a számat.

-Mennyi lett?-kérdezte Milli a számlára mutatva, amit megnéztem és teljesen ki voltam akadva.

-Jézusom. nagyon le vagy sokkolva. Mennyi lett?-kérdezte Niki odanézve.

-Nulla.-mondta Niki meglepődve, mire én felemeltem a kezemet és intettem egyet amire persze Tim egyből odajött.

-Szerintem rosszat hoztál ki.-mondtam neki mosolyogva.

-Nem. Ez a tietek, én állom az egészet.-mondta Mire nekem kitágultak a szemeim.

-Tessék?-kérdeztem.

-Béna volt, flörtöltem, a helyeteket foglaltam. Megérdemlitek, hogy ingyen fogyasszatok. És visszakövettem Őt.-mutatott Nikire.

-És titeket pedig bekövettelek.-mondta nevetve, majd megfordult és elment.

-Köszi Aliz és Milli.-mondta Niki, majd beleharapott a nutellás croissantba. Beszélgettünk még egy ideig, majd Lexy és Milli leléptek. Fél óra múlva már mi is indultunk Nikivel.

-Menj ki mindjárt megyek.-mondtam mosolyogva. Majd odamentem a pulthoz és inttettem Timnek.

-Igen?-kérdezte.

-Valamit szeretnél elvitelre?-kérdezte.

-Köszönöm, vagyis köszönjük a mai meghívást, kicsit felvidítottál evvel. Örülök, hogy megismertelek.-mondtam majd megsimogattam a karját és kijöttem.

-Na menjünk Davehez.-mondtam, majd megfogtam Niki kezét és elindultunk.

Fél óra múlva ott is voltunk csengetés nélkül besétáltunk, hiszen mindkettőnknek van kulcsa.

-Dave.-mondtam mikor beléptem a házba.

-DAVE.-mondta hangosabban Niki.

-Sziasztok lányok.-köszönt nekünk Mr. Willson.

-Jónapot. Csak nem süt valamit?-kérdeztem mosolyogva.

-Miből gondolod?-kérdezte.

-Szép a köténye Mr. Willson.-mondta Niki.

-Ohhh, elfelejtetem. Amúgy ingen sütök.-mondta majd visszasietett a csipkés rózsaszín kötényben a konyhába. Niki csak állt és nevetett én pedig besétáltam a konyhába.

-Mr. Willson Dave hol van?-kérdeztem meg.

-A szobájában.-mondta.

-Köszönöm.-mondtam és már indultam si volna el.

-Mike is a szobájában van, ha őt is keresnéd.-mondta felém fordulva, mire én elmosolyodtam.

-Köszönöm.-köszöntem meg jól nevelten. Majd megfogtam Niki kezét és elindultam Dave szobája felé.

-Szia.-köszöntem neki, mikor benyitottam a szobájába.

-Aliz, Niki. Sziasztok.-köszönt majd adott két puszit nekem, Nikinek pedig egy csókot.

-Hallom ma este együtt lesztek szóval engem csak haza kéne dobni.-mondta Niki.

-Hazaviszm te addig ittmaradsz?-kérdezte tőlem Dave.

-Persze. Lemegyek segítek apudnak sütni.-mondtam mire ő elmosolyodott és kézen fogva távoztak Nikivel.

-Mr. Willson segíthetek önnek?-kérdeztem félénken, mire ő csak hozzám vágott egy kötényt.

-Hogyan kell Muffint sütni?-kérdezte teljesen elszomorodva.

-Segítek.-mondtam, majd odamentem és ketten megsütöttünk egy olyan 40 dara muffint.

-Jézusom. Ezt ki fogja megenni?-kérdeztem nevetve.

-Nem tudom,de megkérhetlek, hogy elmosogatsz mert a fiúkra nm tudok számítani, és nekem mennem kéne mert nemsokára indulunk le vidékre ilyen hétvégi értekezletre.

-Persze. Megcsinálom.-mondtam mosolyogva

-Egy angyal avgy köszönöm.-mondta majd levette a kötényt és elszaladt felöltözött, majd még szedett magánk pár darab muffint.

-Amióta elment az anyjuk. Azótanagyon megváltoztak a fiúk, de hál istennek, te jót teszem velük. Köszönöm.-mondta majd elment. én pedig tovább mosogattam.

-Figyelj Dave, apu elment nem akarsz csap….-kezdte el a mondatát,de mikor beért  akonyhába észrevette, hogy én vagyok ott.

-Szia.-köszöntem neki integetve.

-Mivan…Dave szakított Nikivel és te vagy az új barátnője?-kérdezte végignézve rajtam.

-Dehogyis. hazavitte Nikit én meg apukádnak segítettem muffint sütni. Kóstold meg.-mondtam a tálra mutatva.

-Kösz, hogy elmosogatsz. Jól áll neked ez a kötény.-mondta mire én akarva akaratlanul elmosolyodtam.

-Finom a muffin is.-mondta mosolyogva, majd mögém állt és adott egy puszit az arcomra, elhúzodott majd elvett néhány muffint.

-Szólj ha Dave hazaért. Köszi.-mondta majd felment a szobájába. Én csak álltam és továb folytattam a mosogatást…miért teszi ezt?

-Megjöttem.-mondta Dave majd bejöt a konyhába.

-Apu?-kérdzete.

-Már elment mondta, hogy sajnálja, hogy nem tud elköszönni.

-Ohh tényleg mondta, hogy elmegy. Köszi, hogy elmosogattál egy angyal vagy.-mondta majd adott az arcomra egy puszit és elvett egy muffint.

-Finom. ügyesek vagytok.

-Köszi.

-Mike keresett.-mondtam mire Dave szó nélkül fölszaladt az emeletre majd 10 perc múlva együtt jöttek vissza Mikeal.

-Aiz. Milenne ha ma mégsem mennénk át hozzátok. Hanem itt maradnánk, csaphatnánk egy kis összejövetelt.-mondta Dave.

-nekem oké, ha ráér, amit meg akarsz beszélni.-mondtam majd felvettem a telefonomat a  pultról és felhívtam anyut.

-Szia édesanya. Nem haragszol, ha ma itt maradok Davenel, lesz egy kis összejövetel. És akkor holnap ott aludna nálunk Dave.

-Redben édesem, akkor holnap reggel várak vagy délután vagy amikor jöttök Puszi.

-Köszi anyu puszi.-mondtam majd letettem.

-Írtam mindenkinek.-mondta Dav.

-Niki nem lesz idegese?-kérdeztem.

-Dimitrí elhozza.-mondta mire én bólintottam egyet.

-Csáó.-köszönt be az ajtón Nick.

-Szia.-köszöntem neki.

-Kijön el velem piát venni? Meg nasit és üdítőt?-kérdezte.

-Mike menj el vele mi addig összedobjuk a lakást.-mondta Dave. Mike és Nick szó nélkül elmentek.

-Köszönöm megmentöm.-mondtam Davenek aki elmosolyodott. Összepakoltunk a lakásba előkészítettünk poharakat és vártuk Nicket és a többieket.

-najó most már megkóstolom.-mondtam ledobva magamat a kanapéra és beleharaptam a muffinba.

-Hmm, ez tényleg finom lett.-mondtam mire Dave odahajolt és beleharapott.

-Igen finom.

-De hiszen már ettől belőle.

-Nem baj a tied finomabb.-mondta mosolyogva, majd közelebb hajolt és adott az arcoma egy puszi.

-Akkor jó.-mondtam mosolyogva, mire ő közelebb hajolt a fülemhez.

-Nagy baj az ha meg akarlak csókolni?-kérdezte tőlem gyengéden.

-Eléggé.-mondtam felpattanva és megráztam a fejemet.

-Nem szabad.-mondtam mire Dave is fölállt odajött hozzám átkarolt és rám mosolygott.

-Miért?-kérdezte közlebb hajolva.

-Mert Nikivel vagy együtt és nem akarom azt ami régen volt köszönöm.-mondtam eltolva magamtól majd elmosolyodtam.

-Legjobb barátok vagyunk és ez így van jól.-mondtam odasétálva hozzá majd megöleltem, ő pedig megrázta a fejét.

-Igazad van. Ne haragudj, hülye vagyok.-mondta majd megölelt. Nem az első alkalom, hogy Dave kicsit kiakad és ezt akarja tenni, de mindig rájön, hogy hülyeség amit akar. És én ezért nem haragszom rá.

-Hello. Segítenétek?-kérdzete Nick mire Davvel kiszaladtunk, már a többiek is ott voltak és segítettek behozni mindent. Kiszedtük a nasikat kiöntöttük az italok és bekapcsoltunk a zenét. Indult a buli.

-Mivan kislány mit iszol?-kérdezte tőlem Nick mosolyogva.

-Narancslevet.

-Semmi alkohol?-kérdezte.

-Nem semmi alkohol. Azt se tudom, ti hogy vetetek-mondtam nevetve.

-Vannak ismeröseim.-mondta Nick. Hajnali 3ig buliztunk táncoltunk beszélgettünk utána pedig mind kidőltünk és aludtunk, olyan hajnali 4kor felkeltem, mert pisilnem kellet, alig bírtam átmászni mindenkin. Földön összebújva, betakarózva aludt mindenki, pisiltem egyet majd visszafeküdt oda ahol felkeltem magyarán Dave mellé aki Nikit ölelgette. Mielőtt visszaaludtam volna, azon gondolkodtam miről akarhat velem beszélni Dave. Nagyon kíváncsi vagyok.

-Aliz.-szólt Mike.

-Tessék?-kérdeztem felülve.

-Jah jó, akkor jól láttam, hogy te vagy az.-mondta nevetve majd befeküdt mellém.

-Miért nem az ágyadban vagy?-kérdeztem nevetve.

-Ahogyan Dave ágyát úgy asz enyémet is elfoglalták a lányok. Zavarok?-kérdezte.

-Nem egyáltalán nem.-mondtam majd adtam neki egy párnát és megosztoztam vele a takarómon, majd Dave felé fordultam és már aludtam is……

Folytatás várható…

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.